2014. február 28., péntek

Célszerszám

Most egy kicsit nem - csak - a Kindle Fire tablettel, hanem kissé általánosabban, a háztartási számítástechnikai eszközök evolúciójával foglalkozom.
Már az első mondat is bonyolultnak tűnik, hát próbálom magyarázni.
A számítástechnika otthoni, háztartási, személyi elterjedése elején egyértelműnek tűnt, hogy mindenki PC-re, vagyis személyi számítógépre vágyik. Ez persze nem lett személyi: ez előtt úgy húsz évvel boldognak tarthatta magát az a család, akinek már volt 1 (azaz egy) számítógépe, amelyet valamely időosztásos üzemmódban használtak. Legtöbbet a férfi, az apa, (több státuszt nem írok) aztán érdeklődési sorrendben a többiek. Később jött a mobiltelefon, elsőként abból is háztartásonként egy, majd külön a felnőtteknek, a levetett darabokat megkapták később a nagyszülők, gyerekek.
Úgy 5-6 éve megjelent a könyvolvasó, (már úgy értem, Magyarországon) és talán 4 éve, a tablet. Elsőbb persze mindnek a híre érkezett, s nyálcsorgatással várta az érdeklődő közönség, mikor lehet már végre megvenni. Kerestük a helyettesítő termékeket, a kínai, 2 gigabájtos fényképkeretet, ami már majdnem tablet volt. A számítástechnika hagyományos ága is személyivé vált, már nem ritka az a család, ahol mindenkinek külön számítógépe, természetesen külön mobilja van.
S idő közben az eszközök is kezdtek átalakulni. Talán a legjobban ez a mobilokon látható. A korábban csak telefonálásra használt, kezdetben mai szemmel nézve ormótlan darabok egyre kézbe símulóbbak, s egyre többet tudóbbakká váltak. Eredeti funkciójuk - a telefonálás - mára egyfajta nem túl fontos kiegészítő szolgáltatássá vált, különösen a fiatalok körében.
Néha mintha már mindent akarnának. Megjelent már olyan mobil, ami szerintem is az utóbbi idők leginnovatívabb fejlesztése. http://yotaphone.com/#/en/ itt van egy cikk is erről: http://www.origo.hu/techbazis/20140225-orosz-okosmobil-lehet-az-ev-asza.html
Persze, azért bennem rengeteg kétség van.
Szemem már nem a legélesebb. Most vegyek egy - minimum! - 5 collos mobilt, amin alig látom majd a weboldalt? A telefonálás legyen egy mindennapos IO-teszt? A könyvolvasáshoz dobjam a levesbe a megszokott Koobe-mat? Adjam el a Kindle Fire-t?
És akkor - most - döntöttem: maradnak a célszerszámok.
Telefonálásra: hagyományos, nyomógombos mobil. Egy hétig rá se kell néznem, akksija bírja.
Gyors netezésre, email-ellenőrzésre: Kindle Fire
Könyvolvasásra: ott a Koobe (van Amazon cucc is otthon...)
Alapos munkára, fejlesztésre, szövegszerkesztésre: kiválthatatlan a személyi számítógép.



1 megjegyzés:

  1. Playtech casino sites in India - JTM Hub
    Playtech is 샌즈 a leading 강릉 출장샵 online 전라남도 출장마사지 casino platform that operates both online and offline. In addition 제천 출장샵 to a wide range 경상남도 출장마사지 of casino games, Playtech is an

    VálaszTörlés